E-mail: lauracsodaorszaga@gmail.com

2011. július 16., szombat

Életjel

Ajjajj, úgy érzem, kicsit elmaradtam a blogom frissítésével. Ez annak tudható be, hogy készültem legelső vásáromra, amihez rengeteg dolgot kellett elintéznem, beszereznem. Ez az esemény nem más volt, mint a XIV. Egri Bikavér Fesztivál, melyet idén először nem a Dobó téren, hanem az Érsekkertben rendeztek meg.
Bevallom az igazat, a fesztivál előtt nagyon nagy jelentőséget tulajdonítottam ennek az eseménynek, ugyanis úgy gondoltam, hogy ez lesz a vízválasztó, azaz, hogy ha sikeresen zárul számomra ez a négy nap, akkor folytatom a kreatívkodást, gyurmázást, ha pedig nem, akkor próbálok ismét a szakmámban elhelyezkedni (ugyanis idegenforgalmi szakon végzett közgazdász vagyok). De hál' Istennek, minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, szuper volt minden nap! Rengetegen kerestek meg a Facebook rajongóim közül, ami nagyon jól esett!!! Nem is gondoltam volna, hogy ennyien szeretitek az én kis alkotásaimat! :) Rendesen meghatódtam. :)
És itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azoknak, akik végig mellettem álltak, és segítettek abban, hogy azt csinálhassam, amiben igazán ki tudok teljesülni! Elsősorban szüleimnek és a családomnak jár a köszönet, akik mindig mindenben segítenek, bátorítanak, biztatnak...és persze elviselik hogy a házban már mindenhol gyurma darabok gurulnak, lógnak. Köszönet Tibi bácsinak (após jelölt), aki nagyon tuti kis vásáros standot készített nekem! ;) A barátnőimnek/barátoknak, akik mindig ellátnak jó ötleteikkel, és velem együtt örömködnek, és sírnak is ha kell! Az Egri Hegyközségnek is nagy puszi jár, hisz ők tették lehetővé, hogy kitelepülhessek! ;) És természetesen NEKTEK, kedves rajongók, akik nap mint nap megerősítetek abban, hogy ezt kell csinálnom!Szóval tényleg, NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! :)
Próbálom majd kicsit gyakrabban frissíteni a blogot, de most ismét egy nagyobb vásárra készülök, így inkább nem ígérek semmit! Amint biztossá válik a kitelepülésem, megírom, hogy legközelebb hol találkozhattok újra velem! ;)
Íme pár kép a Bikavér Fesztiválról, felfedezhettek pár újdonságot is a képeken. Próbáltam kicsit a bor és a szőlő, na meg magyaros irányába elvinni az ékszereim, hisz mégis csak a bor ünnepe volt 4 napig!:




3 megjegyzés:

  1. gratulálok! :) a fülik csodásak!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Kricky! Nagy puszka neked! ;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek! És szeretnék boldog születésnapot kívánni neked..így utólag!!
    Köszönöm hogy játszottál velem!:)

    VálaszTörlés